Minap a barátaimmal, a sötétedés beállta után lekocsikáztunk Lakócsára, egy, a Drávától kb. 4 kilométerre található kis faluba. Illetve a falu melletti erdőbe. Mikor egy rétre értünk, leállítottuk az autót, és max. hangerőn, nyitott ajtóknál, lejátszottunk egy ehhez hasonló hangfelvételt.
Aztán vártunk a sötét éjszakában.Türelmünk rózsája megtermett, hisz negyed órával később megjött az első válasz, majd a hang egyre erősödött, míg végül négy ellentétes irányból hallottunk a sakálok vonyítását.
Nem volt ott semmi, csupán öt ember, a mező, az erdőség, és a sötétség, mely közrefogta mindezt, és elegyítette a vadállatok hangjával. Mikor a sakál falkák egy-egy lélegzetvételnyi szünetet tartottak, néha megszólalt egy macskabagoly, és falusi kutya, vagy a távolban egy róka. Lényegében katartikus élményben volt részem, mert bár már hallottam sakálhangot az állatkertben, itt nem voltak ketrecek, sem más állatok, látogatók... csupán a szín tiszta természet, és a belőle áradó misztikus jóság és szépség.
Az aranysakál (Canis aureus) a 19.-20. században gyakori állat volt Magyarországon, ám a növekvő népesség, az erdők irtása, de legfőképp az orvvadászat miatt a 1989-ben az országban kihalt fajjá nyilvánította a Természetvédelmi Világszövetség a maga Vörös Listáján. Aztán, hál' istennek a rákövetkező években a Dráva befagyott, és a néhai Jugoszlávia befagyott határfolyóin átjött ismét Magyarországra, és mostanra nagyon elszaporodott.
Főként egerekkel táplálkozik, de beteg birkát, kecskét is el tud vinni. Gyermekre veszélyt jelenthetnek, és a felnőttek is jobban teszik, ha másodmagukkal mennek, de tulajdonképpen az emberre nem veszélyes ragadozófaj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése