Az új lakásban minden tetszett, a külön szoba, a szép kilátás...stb. Csak egy valami hiányzott. A földszinti lakás konyhájának ablakában állt egy kis ütött-kopott madáretető, amit a nagypapám épített, sok sok évvel ezelőtt. Minden télen ellepték a madárkák, én meg boldogan figyeltem őket a reggeli kávém fölött.
Aztán elköltöztünk, én meg sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon érdemes lenne-e a tizedikre is kiszerelni a madáretetőt, aztán végül is letettem róla, "mivel ide úgyse jönnek fel, így nem is látnám őket" indokkal.
Aztán ma, amikor kinéztem az első igazán hideg, deres és fagyos hangulatú reggelre az ablakomból, rájöttem, hogy a madáretető lényege nem az, hogy én gyönyörködjek a madarakban, hanem hogy a kis szerencsétlenek jussanak elegendő táplálékhoz és élelemhez.
Ezen felbuzdulva elkészítettem hármat a világ legegyszerűbb madáretetőjéből, amilyeneket még az oviban csináltunk anno.
Vagyis: fogtam három pet palackot, vágtam rá két boltívet, amik "ajtó"-ként funkcionálnak (illetve itt tudom feltölteni az etetőt eleséggel), és kötöttem a nyakára zsineget. Illetve az "ajtók" alját, a küszöböt, leragasztottam leukoplaszttal, hogy a madárkák ne vágják meg a lábukat.
Ezeket az etetőket aztán kifüggesztettem három különböző, nem szomszédos fára, majd megtöltöttem kukorica, papagáj magkeverék és madáretetői magkeverékkel őket.
A lényeg, hogy kb. kéthetente meg kell lesni az etetőket, hogy van-e még bennük mag, és mindig pótolni kell, hiszen ha a madárkák hozzászoknak, akkor egész télen etetni kell őket.
Remélem, hogy ezekkel az amatőr eszközökkel sikerül megtöltenem pár madárka gyomrát a télen :)
Nem kerül sok pénzbe, és felfogható hulladék rekultiválásnak is :)
Mivel etessük a madarakat?
Magok
A legegyszerűbb és talán legjobb a magas olajtartalmú napraforgómag. Amennyiben a mag még a napraforgó fején van, akkor akár úgy is kitehetjük, majd a madarak kicsipegetik belőle. Gyakran adnak a madaraknak repcemagot, kölest, kukoricadarát. Előszeretettel fogyasztják a magokat a verebek, cinegék, csúszkák, harkályok, meggyvágók. A pintyfélék, verebek és sármányok szeretik a földről is felcsipegetni a magokat, ekkor azonban figyeljünk a macskákra és arra, hogy a mag ne nedvesedjen, szennyeződhessen be.A madaraknak nyugodtan adhatunk diót is. Megpucolni nem kell, elég összetörni vagy félbetörni.
Gyümölcsök
A madaraknak adhatunk gyümölcsöt is. (A déli gyümölcsök héja mesterséges érlelő és rothadásgátló szerekkel van kezelve! Ilyet ne adjunk a madaraknak!) A gyümölcsöket ne vagdaljuk túlságosan apróra, mert megfagyva és egyben lenyelve a madárkák fulladását okozhatják.A gyümölcsöket különösen a rigófélék kedvelik.
Szalonna, szalonnabőr, marhazsír
Szalonnából kizárólag olyat adjunk a madaraknak, ami nincs füstölve és sózva! Adhatunk nekik szalonnabőrt is.A madarak körében népszerű megoldás az is, amikor a felolvasztott marhazsírba magokat szórnak, és kihűlés után ezt teszik a madárkáknak eleségül.
Konyhai maradék
A konyhai maradék alcím ne tévesszen meg senkit! Nem a romlott ételekről van szó.Nyugodtan adhatunk nekik főtt burgonyát, túrót, felvágottat, rizst, főtt tojást, sárgarépát, fehérrépát.
Mivel ne etessük a madarakat?
A kenyérmorzsa nem lenne rossz eleség, azonban mértéktelen fogyasztása a madarak puffadását okozhatja. Benedvesedve pedig a baktériumok könnyen elszaporodnak rajta, amik a madarak bélrendszerét megfertőzik elfogyasztás után (bélhurut). Emiatt inkább egyáltalán ne etessük kenyérrel a madarakat.Ne adjunk a madaraknak semmilyen sós és füstölt ennivalót. Gyakran adnak a madaraknak teljesen jó szándékúan sózótt, füstölt mogyorót, napraforgómagot és szalonnát. Ezek azonban a madarakat fokozott, túlzott vízfelvételre késztetik.
Ne adjunk a madaraknak penészes, piszkos élelmiszert sem.
Jó lenne, ha minden olvasó legalább egy pet palackból készítene egy madáretetőt. Egész télen maximum 1000 forintjába kerülne mindenkinek (de ez tényleg a maximum), hogy vegyen egy-két csomag madáreleséget. De jó sok madárka jóllakhatna, és túlélhetné a telet. A madárkák, akiknek ilyenkor segítjük az életben maradását: barátcinege, fenyvescinege, kékcinege, széncinege, csuszka, fenyőpinyt, zöldike, tengelic, meggyvágó, süvöltő, feketerigó, vörösbegy, barátposzáta, házi veréb, mezei veréb... stb.
Madáretetésre fel!
(* nem tudom miért vannak benne "CAPS LOCK"-os részek, nálam, amikor írtam, egyszer sem volt ilyen, és ha szerkeszteni akarom, akkor is normálisnak látszik. bocsi. )
Hááát, ha a kertünkben csak kéthetente nézegetnénk a madáretetőt, bizony elpártoltak volna tőlünk a madaraink. Nagyobb hidegben napi rendszerességgel töltöttük meg a 4-5 madáretetőnket. Legyen az a két hét inkább egy. :)
VálaszTörlésA szalonnabőrt nálunk a szajkó drótostul lopta le a fáról (láttuk, a műveletet!), de minden évben rakunk ki, elvégre a szajkóknak is élni kell valamiből. (Ha már egy egész család lakik a kertünk végében.) :D
A cinkék imádják a kukacos diót is. A diótörés potyadékát egy tejesládában kitettük a madaraknak, ők pedig kiválogatták belőle a számukra hasznosat, a maradék ment a komposztra.
Idén kipróbáljuk, hogy viszonyulnak a madaraink a megmolyosodott aszalt gyümölcsökhöz, ugyanis a nyáron aszalt gyümölcseink nagy részébe moly költözött.