Ez a faj nem más, mint az észak-amerikai vándorgalamb. Ez a szürkéskék hátú, vöröses, sötét rózsaszínes torkú, aprócska, 30-42 cm testhosszú kecses galambfaj annak idején hatalmas területet járt be. Kanadában, és az Amerikai Egyesült Államok északi részén volt honos, de telelni Kubába, és Mexikóba járt. Amikor a faj az északi területekről délre vonult, végig egész Észak-Amerikán, napi 160 kilométert is megtett a több millió egyedből álló csapat. Sajnos, az első telepesek beköltözésével a vándorgalambok folyamatosan megfogyatkoztak. 1896-ban még egy 250 000 madárból álló sereget számláltak, ám 1899-re egyetlen vadon élő példány sem maradt belőlük.
Az utolsó, fogságban tartott egyed 1914 szeptember 1-jén halt meg.
Ő volt Martha.
Egy jelkép. Életem egyik fő szimbóluma. Sajnos negatív szimbólum, ez így van, mindenesetre nagyon inspirál. Amikor elfog a bánat, a világ állását látva, vagy úgy érzem, hogy felesleges erőltetett "lépéseket" tenni, egy jobb jövő felé, mert nem lesz jobb jövő, akkor néha eszembe jut Martha, és a fajtársai. Elképzelem, ahogy a többmillió vándorgalamb beteríti a kék eget, úgy, hogy egy szürkés-vöröses óriásfoltot lát csak az ember, ami eltakarja a Napot. Hallani vélem a csivitelés, és szárnycsapkodás hangját. Aztán látom, amint mind mind a földre hullnak, míg csak egy marad végül, Martha, aki beszáll egy kalitkába, rám néz, a szemeivel segítséget kér, és Ő is elpusztul. Ilyenkor értem, miért is fontos védenünk a környezetet... tenni, küzdeni, és csinálni.
Hogy Martha egy másik világban újra szabadon szárnyalhasson, és evilági áldozata ne legyen hiába való.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése